Hunvald Györgyöt február 12-én vették előzetes letartóztatásba. Ma, augusztus 18-án a budapesti MSZP bejelentette, hogy előreláthatóan 24-én visszahívják minden gazdasági társaságban betöltött helyéről.
Az avatatlan érdeklődőben ezen a ponton felmerülhet a kérdés, nem több-e kicsivel a minimálisan szükségesnél az a fél év, ami a két esemény között eltelt. De ez nem így van. Gondoljunk csak bele, milyen lehet a hetedik kerületi MSZP időrendje, rögtön világos lesz minden!
Február 12.: Hunvald előzetes letartóztatásba kerül.
Február 13.: A VII. kerületi MSZP-iroda titkárnője morogva veszi tudomásul, hogy a főnök még nem nyitotta ki a tegnapi leveleit, és aznap se jött be dolgozni.
Február 14.: Hunvald továbbra sincs bent, valaki szól az irodába, hogy letartóztatták, de az nem probléma, onnan úgyis kijön, még csak előzetes. A kerületi MSZP-s Valentin-napi buli kimondottan jóra sikerül.
Február vége: Az ügymenet továbbra is normális, a fővárosi frakcióban viszont nagyon hiányzik Hunvald szavazata. Megbeszélik, hogy valamit kéne csinálni, március elejére össze is hívják az MSZP-s válságstábot, hogy kitalálják, mi a teendő ilyen esetben.
Március: Sajnos a válságstáb nem ülhetett össze, mert ketten nem értek rá, a többiek dugóba keveredtek, amikorra pedig odaértek, már délután négy óra lett és el kellett indulni a gyerekekért az oviba. Hosszas mailváltás vette kezdetét, hogy találjanak egy olyan időpontot, ami mindenkinek jó. Ezzel egy időben
Burány Sándor megpendíti, hogy lehet, Hunvaldnak le kéne mondania.
Április: A hónap végére Hunvald lemond a fővárosi képviselőségről. Egy nemhivatalos beszélgetésen elhangzik a gondolat, hogy esetleg az egyéb tisztségeiről is vissza kéne hívni, és abban maradnak, még visszatérnek a témára, csak előbb át kell gondolni.
Május: Senkinek nem jut eszébe, mindenkit lefoglal az MSZP bravúros EP-kampánya.
Június: A VII. kerületben 21,18 %-os eredményt ér el az MSZP, alig kevesebb, mint 23 százalékponttal lemaradva a Fidesz mögött. Hunvaldon még mindog gondolkoznak.
Július: Még mindig gondolkoznak. Néha nyaralnak is közben. Ettől elfelejtik Hunvaldot, és jól érzik magukat.
Augusztus: Tévedésből valaki előveszi a március elején kiküldött körlevelet, és egy reply all segítségével megkérdezi a többi döntéshozót, ne mondassák-e le Hunvaldot. Miután két héten belül összegyűlik a három igenlő és a tíz "felőlem aztán" válasz, úgy döntenek, most már ideje lépni. Egy alig egyhetes végső procedúra után pedig, jelen állás szerint legalábbis, a hónap legvégére meg is fog történni a visszahívás, a gyors ügyintézés és a haladó magyar baloldaliság legnagyobb büszkeségére.
Az MLSZ szerint Magyarországnak új zászlója és új címere van. Az mlsz.hu nyitólapján legalábbis ez a képrészlet virít:
Igen, az ott középen egy MLSZ-címer.
Soha nem volt még ennyire népszerű a szélsőjobboldali gondolatvilág a fiatalabb korosztályok körében. Nem csak az első szavazók közt, még jóval tizennyolc alatt is. Sokan nem értik, miért, pedig elég lenne csak megkérdezni valakit, mit jelent az a szó, hogy divat.
Nem célom persze az egész szélsőjobb népszerűsödését ezzel magyarázni. Nem foglalkozom az idősebb, meggyőződéses nácikkal, sem azokkal, akik azért szavaznak Szálasi utódpártjára, mert egyedül ők adnak (rossz) választ azokra a kérdésekre, amiket más fel sem vet. Nem, maradjunk szigorúan a középiskolás, vagy kicsit megengedőbben a 12-20 éves korosztálynál.
És egy szót se a politikáról! Lehet szó akármi másról, ami népszerű, egy az egyben rá lehet húzni a mintát a nagymagyarkodás imádatára. Mindenki, aki volt már ennyi idős, vissza tud emlékezni, milyen az, amikor valami divatos lesz, akár úgy is, hogy páran kitalálják, hogy nem lesznek divatosak. Mindegy is, mi alapján szerveződik ez – leggyakoribb persze a zenei stílus szerinti összeállás, de akár más is lehet –, egy a lényeg: ez csak a központ, ők úgy érzik, az az egész életformára kiterjed. Öltözködés, barátok, közös helyek, és persze a kiírások msn-en és iwiw-üzenőfalon, szóval minden, amit idősebben az ember nem ért, de attól még nekik tényleg a legfontosabb.
És pont ez az egyik legfontosabb az egészben: elkülönülni. Az, hogy legyen egy mi és egy ők – teljesen másnak lenni, mint a felnőttek (vagy itt mint a meglévő politikai gondolkodás), és másnak, mint a többi egykorú. Sőt, nem egyszerűen másnak lenni, hanem jobbnak.
Mert azt is tudja mindenki tizenöt évesen, hogy amit ő és társasága csinál és gondol, az az egyetlen helyes út. Más nem érti őket vagy rosszindulatú, de ők tudják, mitől lenne minden jobb. A tökéletes életforma az övék. És ha valamiben mégis hiba van, az csak azért lehet, mert mások keresztbe tettek nekik. Ettől persze máris erős a düh azokkal szemben, akik nem olyanok, mint ők. Vagy csupán a lenézés, embere válogatja.
Tehát: közösségi érzés. Egy csoport, ahova lehet tartozni, ami nagy és jó. Hiszen ettől érzi magát az ember egyéniségnek. Akkor is, ha mind ugyanolyanoknak látszanak.
És persze mivel a világ nem érti őket, nem lehet elmagyarázni nekik sem azt, ha a sok ártalmatlan apróság között valamikor nagy hülyeséget csinálnak, sem azt, hogy ennek az egésznek egyszer vége lesz. Azt, hogy ez nem egy világmegváltó, nagy valami, amit csinálnak, csak egy múló őrület, amit ők sem fognak követni két év múlva ilyenkor. És hogy majd amikor ők lesznek felnőttek, ugyanúgy nem fogják érteni az akkori fiatalok rajongását, ahogy őket nem értik most az öregebbek. Ezért mondaná erre az írásra bármelyik lelkes tizenegynéhány éves nagymagyar, hogy ellenséges hazugság, amit mi nem érthetünk, ezt nem lehet kinőni, és egyébként is, hát miért baj az, ha valaki magyar?
Ez van. Szavazni még úgysem szavazhatnak, amikor meg igen, akkorra már mindenki látni fogja, hogy a legnagyobb nagymagyarok sem tökéletesek, bármennyire is ott lesznek a Parlamentben, és egyébként is, valószínűleg ez pont egybe fog esni a minden divatirányzat végét jelentő pár éves lecsengési időszakkal. Nem kell túlzott problémát csinálni belőle.
Majd elmúlik.
Sólyom László végre úgy döntött, megszólal a sokadik cigány meggyilkolása ügyében. Tulajdonképp alig tucatnyi embert öltek meg az elmúlt hónapokban, most már Sólyom ingerküszöbét is elérte az ügy. Megesik az ilyen, lehet, hogy ha még egy gyilkosság történik, még a Sándor-palotából is képes lesz kilépni, és a helyszínen megjelenésével ad súlyt a szavainak. Nehéz dolog ám elnöknek lenni.
Bezzeg ha a tettesek néhány cigány megölése közben letéptek volna egy szál bazsarózsát! Vagy ha úgy parkoltak volna, hogy azzal veszélyeztetnek egy százéves tölgyet! Abban a pillanatban ott lett volna Sólyom a tiltakozók első sorában, és napokig arról szólna minden híradó, mennyire lelkes zöld vezetőnk van nekünk.
Elnök úr, az ember nem védett faj?
Vigyázat, ettől garantáltan MSZP-szavazó leszel!
árvízből mentős játék a szekeresimre.hu-n
Nekem azért lennének további ötleteim. Például:
Operálj Székely Tamással!
Készíts költségvetést Oszkó Péterrel! (különlegesen nehéz játék, még neki sem sikerült végigcsinálni)
Alázd a szlovákokat Balázs Péterrel!
Terrorelhárítás Draskovics Tiborral (level2: készíts költségvetést Draskoviccsal!)
Érettségiztess Hiller Istvánnal!
kifinomult grafika, zseniális új ötletek, forradalom a játékpiacon
És hasonlók, a lehetőség adott. De várhatjuk a kormányváltást is, ami után piacra kerül a Vess keresztet Semjén Zsolttal!, a Focizz és nőzz Deutsch Tamással!, illetve a következő évek várhatóan legnagyobb sikere, az Adj új pulcsit Szíjjártóra! játék. Ugye, milyen jó nekünk itt Magyarországon?
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottsága a nagyközönség előtt utoljára tavaly ősszel hallatott magáról. Akkor szánakoztunk az a röhejes műbalhén, amikor Tóta W.-t próbálták befenyíteni, miután sikerült egy náciellenes gúnytól csöpögő írását komolyan venniük, és antiszemita cikknek beállítani. Ez persze az ő bajuk, nem mindenki kapott már áltsuliban sem ötöst szövegértésre, van ilyen. Viszont ha egy szatirikus szöveg szó szerint értelmezéséből képesek komolyan ügyet csinálni, akkor a mostani hétvége eseményei után csak felmerül a minőségi újságírást szerető, féltő, és hiányoló emberben a kérdés:
Ilyenkor hol az istenben van a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottsága?
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint etikátlan, hogy az alapképzésben nyelvvizsgához kötik az oklevél kiadását a felsőfokú intézmények. Nos, röviden: szerintem meg etikátlan, hogy mindenféle bunkó szülők minél könnyebb úton szeretnének diplomát kicsikarni az ésszel nem ellátott gyerekeiknek.
Továbbra se felejtsük el ugyanis, hogy az egyetem nem alapítvány. Nem kell azért sem felvenni valakit, sem diplomát adni neki, mert szegény, mert cigány, mert magyar vagy éppen mert eggyel több lába van. Diplomát annak kell adni, aki eleget tud hozzá. Szorgalommal vagy ésszel, mindegy, de tudjon. (És a szervezet állításával szemben: nem, semmiféle extra pénz nem kell például a nyelvtudáshoz. Aki meg akar tanulni egy nyelvet, az megtanulja. Ezt nem csak hallottam, hanem tudom.)
Azt sem árt beismerni, hogy diploma nélkül is ember az ember. Nemhogy más területen lehet még értékes, de megfelelő (bár diplomával nem igazolt vagy nem is igazolható) tudással a munkájában is bőven tud érvényesülni.
De azért ne legyünk már követelőző tajparasztok, kedves szülők! Nehogy már azért is orvosi diploma járjon, ha a gyerek telehányja a vécét a hétvégi diszkóban.
Terézváros polgármesterének igenis igaza van! Be kell zárni mindent este tízkor! Én megmondom az őszintét, nagyon sokszor gondolkoztam azon, hogy valamit csinálni kellene most már. Mert mégis, mi az, hogy jönnek ide ezek az emberek, és zajonganak, hallgatják a zenét, meg lent ott vannak éjjel kettőkor az ablak alatt? Borzasztó!
Csak én azt hiszem, hogy mindez nem elég. Nem, nagyon nem. A mi jó Polgármester Urunk jól csinálja ezt, de még sokkal többre lenne szükség ennél. Elgondolkozhatnának ezen, mert lenne mit csinálni, például
Tiltsák ki a kutyákat a kerületből, mert hangosak, folyton ugatnak meg marják egymást, nem lehet tőlük nyugodtan megmaradni.
Tiltsák ki azokat, akik délelőtt tizenegy előtt zajonganak, szeretek sokáig aludni.
Tiltsák ki a tíz éven alatti gyerekeket, folyton csak ordibálnak meg szaladgálnak, egy perc nyugalmunk sincs tőlük.
Tiltsák ki a tíz és harminc év köztieket, jönnek mindig és hangoskodnak. Főleg esténként, de sokszor már nappal is.
Tiltsák ki a harminc év felettieket, azok hozzák a gyerekeiket, akik meg hangosak.
Tiltsák ki a napsütést Terézvárosból, elviselhetetlen ilyenkor a hőség.
Tiltsák ki a szomszéd Józsi bácsit, mert este hangosan nézi a tévét, és néha kiabál a feleségével, a Klárikával. Vagy mondják meg neki, hogy csak csukott ablaknál szabad.
És persze a legfontosabb: most, azonnal tiltsák ki a kerületből a Fideszt, az MDF-t, az SZDSZ-t és a Jobbikot, mert csak a problémákat okozzák ezek a mi drága Polgármester Urunknak. Bár ott tartanánk már!
amiről szó van