Amikor 2000-ben a Fidesz minden illemszabályt és szokásjogot felrúgva megtette a pártkatona Polt Pétert legfőbb ügyésznek, még legalább próbálták elmagyarázni, miért nem csak törvényszerű, hanem etikus is, amit csinálnak. Tíz évvel később, 2010-ben a Fidesz, úgy tűnik, tizenkét évre ÁSZ-elnököt csinál a szintén pártkatona Domokos Lászlóból, és most már meg sem próbálnak úgy tenni, mintha bárki feltehetné egyáltalán a kérdést, illik-e ezt.

Domokos László békéscsabai, ami ugyan nem gátolja meg abban, hogy Szarvas jelöltjeként induljon a választásokon, így azonban abba a kényelmes helyzetbe hoz, hogy miután tizenhárom évet laktam ott és mindmáig rendszeres visszajáró vendég vagyok, pontosan lássam, mit tud a leendő ÁSZ-elnök. Annyira messze Szarvas sincs, ott konkrétan nem történik semmi, a jobbat érdemlő megye masszívan haldoklik. Domokos megyei közgyűlési és Fidesz-elnökként rendkívüli sikerrel alakítja a klasszikus kőbuta Fidesz-rajongó színvonaltalan Hócipő-karikatúrákban felbukkanó figuráját, aki semmihez nem ért, és összes politikai tudása az, hogy Orbán Viktornak mindig igaza van, szóval akiről nem hinnénk el, hogy valóban létezik, pedig tényleg. Néhány minimum érdekes ügyével sikerült eddig bekerülnie az országos sajtóba, illetve a helyi pletykák szerint dróton rángatja a csabai polgármestert, akinek négyéves ciklusa alatt annyit fejlődött a város, hogy kitettek a közepére egy guillotine-t, amit elneveztek Trianon-emlékműnek.

Mindezt csak azért írom le, mert nem vagyok hajlandó megérteni, hogy egy akkora tagságú és olyan népszerű pártban, mint amilyen a Fidesz, ne találnának egyetlen embert ÁSZ-elnöknek, aki legalább minimálisan ért a dolgához. Tíz éve még magyarázkodtak, és Polt legalább valamennyire valóban kompetens volt a szakmájában, amitől a kinevezése nem lett szebb, de attól még nem volt síkhülye. Mostanra, úgy tűnik, a független szakmai szervezet vezetésére már nem csak a függetlenség, hanem a szakmaiság sem feltétel.

És az egészben a legidegesítőbb az, hogy megtehetik, mert a kétharmad birtokában az egész teljesen törvényes. Különösen miután elintézték, hogy ne kelljen az ellenzékkel egyeztetni a jelöltállításban sem, de hivatalosan lehetetlen belekötni. Ezt hívják úgy, hogy cinizmus, meg úgy, hogy hülyeség. Szép világ van, gyönyörű világ.

Inkább foci, mintsem Fico - nem elég, hogy most először játszanak a vb-n, Szlovákia választott, és ha igaz, amit az exit poll mutat, büszkék lehetnek magukra. Az evidens, hogy az ottani magyaroknak (de még az ottani szlovákoknak is) ettől most jobb, de ami odaát történik, az itt is nagy változásokat hozhat.

Először is: óriási hír, hogy végre normális lehet az itthoni közhangulat is, ha szóba kerülnek a határon túli magyarok. Az, hogy a négy évig tartó hidegháborúnak vége, jó időre megfosztja a magyar kormányt is a nemzetiségi ellentétek forszírozásának lehetőségétől. Pedig nagyon kényelmes dolog egy jó ellenségképpel népszerűnek maradni, de most más idők jöhetnek. A kormányunk három témával tudja népszerűsíteni magát: az elődök elszámoltatásával, a gazdasággal, és hogy a határon túli magyarokat hogy elnyomják. Az első legyen a szocik baja, a harmadik most nagy eséllyel kilőve - nincs más megoldás, nagyon jó gazdaságpolitikát kell csinálni. És ezzel pártszimpátiától függetlenül mindenki jól járhat.

Aztán ott a szélsőségek gyűlölet- és pánikkeltése, hogy a szlovákok milyen borzalmasak. És hogy ezért utáljunk minden szlovákot. Kész, vége, ennyi. Egyébként iszonyú kíváncsi vagyok, mit szól egy vérjobbikos ahhoz, ha mondjuk úgy jön ki, hogy a magyarok bemennek egy koalícióba a liberálisokkal együtt, de majd megoldják.

És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az eddigi adatok alaján látványosan alulmaradt a határon túli magyarok elzárkózóbb, jobboldalibb része a többség felé nyitottakkal szemben. Az, hogy az MKP, amit a Fidesz mindig is erősen támogatott a Híddal szemben, kikapott a másik magyar párttól, világos jelzés a kormánynak. Nem lehet politikai érdekek és szimpátiák mentén Magyarországról meghatározni, ki lehet az egyetlen hiteles képviselője a határon túliaknak, és talán nemzetpolitikai tervek kidolgozása előtt nem ártana megkérdezni az érintetteket nem csak a Fidesz-székházon vagy a Parlamenten, hanem az országon kívül is.

Senkitől. Nincs is nagyon kitől félnie. De ha nem fél senkitől, akkor miért tesz mégis úgy, mintha félne?

Mert a helyzet nagyon így néz ki. A kétharmad birtokában előbb elintézték, hogy az új önkormányzati választási rendszerrel minden helyi testületben brutális többségük legyen, most pedig kitalálták, hogy 35 helyett kilenc napig lehessen csak kopogtatócédulákat gyűjteni. Nekik ez persze egyszerű lesz - ne is mondjuk ki azt a K betűs nevet, még anélkül is simán összejönne. Megtakarítást az államnak nem jelent, az egyszerű állampolgárokat pedig ettől még ugyanúgy fel fogja őket keresni minden párt, csak most nem egy hónap, hanem egy hét alatt. A cél az ellenfelek továbbgyengítése. De kit akarhatnak ezzel gyengíteni?

Az MSZP-től félnének? Akkor igencsak mellélőnének a módosítással. A szocik pontosan be tudják határolni, kik a lehetséges szavazóik, és nyolc évnyi kormányzás után az infrastruktúrájuk is megvan ahhoz, hogy összegyűjtsenek elég ajánlást kilenc nap alatt. A Jobbiktól? Megintcsak mellé, a Jobbik már Parlamenten kívüli pártként is elsőként adta le a kellő számú cédulát, az aktivistáik legalább annyira lelkesek, mint a fideszes gyűjtők.

A komolyan vehető pártok közül egyedül az LMP-t lehetne kigolyózni ezzel a szabályozással. Ők még újak, kevés idejük volt feltérképezni, kik szimpatizálnak velük, és egyelőre nincs még annyi emberük mindenhol az országban, hogy gond nélkül mehessen rohanva is a gyűjtés. De függetlenül attól, hogy eléggé úgy érződik, a Parlamentben ők idegesítik legjobban a Fideszt, azt a leglelkesebb lehetmás sem gondolhatja, hogy komolyan tartanának tőlük. Persze nem kizárt, hogy előbb-utóbb a baloldal vezető pártjává válik az LMP - de akkor már lenne annyi támogatójuk, hogy nem érintené őket az új szabály.

Parlamenten kívüliek? Hát igen. De olyanok meg alig vannak, egyébként sem a Fidesznek kell tartania tőlük, legfeljebb a Jobbiknak és az LMP-nek tettek jószolgálatot a később jelentkezők kigolyózásával.

Nem, a nagy helyzet az, hogy jelenleg egyetlen ember van, akitől a Fidesznek félnie kell, aki még Orbán Viktort is nagyon csúnyán meg tudná alázni, ahogy már egyszer valószínűleg meg is tette zárt ajtók mögött - de az illetőt José Manuel Barrosónak hívják, és egyáltalán nem érdekli a magyar belpolitika.

Egyszóval a Fidesz lépett egy olyat, amitől a népnek nem lesz jobb, más pártoknak az LMP-n kívül nem lesz sokkal rosszabb, viszont bármelyik ellenfelük nyugodtan mondhatja, hogy tessék, antidemokratikus a kormány. Megérte? Pedig van egy nagyon hatásos hatalomtechnika. Jól kell kormányozni. És akkor nem is akarunk majd másra szavazni.

Több kritikus ponttal ugyan, de alapvetően szimpatikus az a gazdaságpolitikai irány, amit Orbán ma felvázolt. Nem tökéletes ugyan, de csak szurkolhatunk mindannyiunk érdekében a Fidesznek, hogy tényleg véghez tudják vinni, amit most mondanak. (Pontosabban amit most mondat velük az EU és az IMF - mert kétségeink azért ne nagyon legyenek felőle, hogy az egész úgy született, hogy Orbán belátta: Brüsszel erősebb Budapestnél. Barroso csúnyán beleverte Viktorunk orrát a saját hazai piszkába, de így is kellett ezt.)

Szóval ennyitől nem leszek ugyan Fidesz-szimpatizáns, de liberálisként mondom: ez tetszett. Persze nincs itt egy kicsi önellentmondás sem, még szép, hogy tetszett, hiszen amit Orbán előadott, az konkrétan egy neoliberális gazdasági program. Igazán kezdhették volna a kampányt ezzel, meglett volna nekik az egyharmad, de azt tényleg megérdemelték volna erre.

És hogy hogyan magyarázza meg a Fidesz most a híveinek, hogy mindannak az ellenkezője fog történni, amit nyolc éven keresztül mondtak? Legyen ez már az ő bajuk. Dőljünk hátra, és élvezzük a kínos helyzetet. Van mit.

Kíváncsian várhattuk, mit fog lépni az ellenzék a mai parlamenti ülésen, miután a kormány először adott hatalmas támadási felületet maga ellen. Az utóbbi évek legérdekesebb napirend előtti köre ment le nemrég.

Pedig elég rosszul kezdődött a dolog, Scheiring Gábor felszólalását annyira rossz volt hallgatni, hogy azt még az sem teszi megbocsájthatóvá, hogy tudjuk, újonc képviselőről van szó. Nem azért, mert hülyeségeket mondott volna, hanem mert az öt percének harmada őőőzés, nyelvbotlás vagy szóismétlés volt. Szóval az LMP agytrösztjének helyében most annyit kéne mondani neki, hogy jókat mondasz, de ezt otthon gyakorold el a tükör előtt, nem szégyen az.

De még ez a beszéd is hirtelen színvonalassá vált, amikor megérkezett rá a kormány válasza. Az ugyanis egyszerűen szánalmas volt. Majd jött Mesterházy, és ütött. Úgy tűnik, ha az MSZP-nek kormányoznia nem is sikerült, legalább most, ellenzékben tudnak beszélni. A Jobbik hozta a maga sablonjait, mocskosfideszmocskosemeszpé, ami a jobboldal két pártja közt ingázók maguk felé terelésére mindenképp megfelelt, főleg, hogy a kormány képtelen volt értelmesen reagálni rá.

Na de a Fidesz! Igen, elszámoltatás lesz, meg a Kósa és Szijjártó mondatai utáni bizalomvesztésért is a szocik a hibásak. Nem tudni persze, meddig lesz még hatásos ez a fajta kampány üzemmódú kommunikáció. De valószínűleg egyre többen fogják mondani nekik, vagy legalább gondolni, hogy gyerekek, igen, tudjuk, az MSZP is szar volt, le is váltottuk őket, de annak szerencsére vége van, most már ne csak hátrafelé mutogassatok, hanem csináljatok is valamit végre. Ott tartanak még mindig, ahol a csütörtök esti nyilatkozataiknál álltak, hogy ugyan, miért foglalkozna a külvilág azzal, mint mond egy vidéki magyar városka polgármestere. Nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy ez most tényleg fontos, és hogy most valóban figyel mindenki rájuk, konkrétan hogy rajtuk röhög az egész gazdasági világ, és nyugaton mindenkinek tragikus volna, ha bebukna még egy közép-európai gazdaság. Az abszolút csúcspont azonban egyértelműen Kósa volt, amikor megerősítette a korábbi mondatait.

És nem volt ott egyetlen ember sem a Fidesz-frakcióban, aki odaszólt volna, hogy kussolj, paraszt, ez nem Debrecen, hanem már a világpolitika, ahol ha hülyeségeket beszélsz, mindenki ugrani fog rá, és az országnak lesz rosszabb. Egyszóval: a Fidesz még nem szokott hozzá ahhoz, hogy vége az ellenzéki éveknek. Egyelőre képtelenek mást csinálni, csak támadni - pedig kormányon ez nagyon nem lesz elég.

Egy hetet se kellett várni a kormányalakítás után, és máris megvolt a második Orbán-kormány első jelentősebb elkúrása. Nem várhattunk persze gyors gazdasági javulást, és azt is tudjuk, hogy a mostani helyzet sok olyan összetevőből jön össze, aminek nincs köze a kormányhoz. De azért az, hogy huszonnégy óra leforgása alatt előbb Kósa, majd Szijjártó is véletlen majdnem bedönti a forintot, mégis csúnya volt.

Persze érthető. Nehét gyorsan váltani, ha az ember nyolc éven keresztül ugyanazt a dolgot csinálja. Nagyon érdekes feladat lehet a kommunikációs stábjukban kitalálni, hogyan oldják meg, hogy kormányon ne úgy beszéljenek, mint ellenzékben, és mégse legyen túl önellentmondásos az átmenet. Hát eddig ezt bukták, reméljük, az ország annyira nem fogja.

De más miatt is érdekes a helyzet. Leírtuk már párszor, hogy kommunikációs szempontból pezsgő négy évet várhatunk, mert most három párt gyepálhatja a kormányt, és az ellenzékiek is egymást. Nos, itt az idő. A Fidesz mindeddig olyan témákat dobott be a napirendre, amik javarészt szimbolikusak, és amikben totálisan uralják a terepet. Itt az első lehetőség, amikor olyan vidékre tévedtek, amiben rosszul állnak. Így kezdett az MSZP is 2006 nyarán, a Fidesznek most két szerencséje van az akkori állapothoz képest. Egyrészt nem a miniszterelnök viszi el a balhét, másrészt egyelőre nincs az ellenzéknek egyetlen jól kivehető, egyértelműen vezető, kormányzati alternatívaként is megjelenő pártja. Egyelőre nem lesz orbántakarodj, de csak ezért nem.

Ma a Trianon-témának köszönhetően még a szimbolikus témáé a vezető szerep, de hétfőtől itt a lehetőség az ellenzéknek, hogy megmutassák, mit tudnak. A Fidesz, önmaga szempontjából elég hülye módon, feldobta nekik a magas labdát. Kíváncsian várjuk, mire mennek vele.

Kicsit több, mint kilencven éve Magyarország elbukott egy háborút. Kínos dolog, különösen úgy, hogy a háborút az Osztrák-Magyar Monarchia egyik feleként tulajdonképpen mi robbantottuk ki, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy majd legyőzzük az ellenségeinket, és elfoglalunk tőlük jó sok területet. Nem így történt, cserébe mi kaptuk meg ugyanazt, amit adtunk volna a másik félnek, ha nyerünk. Annyi különbséggel, hogy így nagyrészt nemzetállamok jöttek létre magyar kisebbséggel, míg a régi Magyarországon a magyarok aránya volt 50% alatt. Egyszóval: vesztesek voltunk, annak is a legszánnivalóbb lúzer fajtájából.

Na most Magyarország kilencven évvel mindezek után még mindig itt van leragadva.

A magyarok egy része azt mondja hosszú ideje már, hogy Trianon egy olyan sorscsapás volt, amit ez a nép soha nem fog igazán kiheverni. Egy másik azt, hogy az egész ügy egy marginális semmiség, mintha meg sem történt volna. Mindkét oldal téved.

Trianon kibeszélése fontos volna, de momentán a gazdasági és szociális, meg némileg etnikai válság közepén az már nem biztos, hogy a fontossági sorrendben ott van az első ötven hely valamelyikén. Másrészt nem véletlen a szóhasználat. Ami igazán kell, az a kibeszélés, nem a gyászolás. Aki gyászol, az még mindig 1920-ban él. Aki kibeszél, az 2010-ben - ahogy a németek is kibeszélték a második világháborút, pedig abban ők milliószor bűnösebbek voltak, mint mi az elsőben. És meg lehet nézni, honnan indultak és hová jutottak el.

Mert a gyász nem mond semmit a jövőről. És ugyan a múlt fontos, de a jövő még fontosabb. Egy dolog az, mit gondolunk arról, ami kilencven éve volt; jobban érdekel az, ami kilencven év múlva lesz. Még úgy is, hogy mi már nem láthatjuk. 1920 a történelem, de 2100 maga az élő valóság. Szó szerint élő. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik nagy szerencsével, de kilencven év múlva még élhetnek. És az, hogy velük mi lesz akkor és addig, milliószor fontosabb annál, hogy dolgozza fel Magyarország az egyik háborús vereségét a sok közül.

Június harmadikán előáll a Fidesz azzal, hogy rossz a gazdaság helyzete, megszorításokra lesz szükség, két nagyon nehéz év jön, magyarul azzal, hogy mégsem igaz, amit tulajdonképp éveken át mondtak, hogy ha ők hatalomra jutnak, különösebb nehézségek nélkül javulni fog a helyzet. Június negyedikén Trianon-emléknap.

Hányszor torkolltak le a Fidesz-imádók reálisan gondolkozó embereket (akár a jobboldalról is), amikor arról beszéltek: Orbánék kormányra kerülve a szimbolikus terepen hatalmas látványpolitizálást fognak folytatni, a gazdasággal meg csinálják tovább a Bajnai-kormány válságkezelését? Hányszor lettünk lehülyézve, amikor azt mondtuk, hogy gigantikus lépések jönnek, de mögöttük semmi, és mindennek a célja az lesz, hogy valahogy észre ne vegye véletlenül a jónép, hogy a gazdaságpolitika ugyanaz? És most mi van? Tán csak nem szóról szóra az történik, amit előre látott mindenki a fideszesek elvakult részén kívül?

De reméljük, a nemzeti emlékezet azért ennyire nem rövid. És csak lesznek, akik még emlékezni fognak, hogy tavaly ilyenkor még a csapból is az folyt: bezzeg ha a Fidesz jön majd, ők meg tudják csinálni fájdalommentesen a válságkezelést. Aztán a kampányban ez egyre finomodott, mert szegénykéim nem látnak bele az államkasszába, hiába a költségvetési bizottság elnöki posztja. Most meg itt tartunk. Jön a kemény világ, pontosabban marad, de persze holnap nem ez lesz a címlapon, hanem egy kilencven éves, rég lejárt botránysztori. Aztán hogy el lehet-e ezzel fedni az első júniusi számlákat? Majd meglátjuk.