Orbán Viktor nem hülye, valószínűleg pontosan tudja, hogy mi az az off-shore. Orbán Viktor nem tájékozatlan, tehát valószínűleg azt is pontosan tudja (hacsak a gonosz tanácsadói át nem akarták verni), hogy Simor Andrásnak milyen cége van és milyen nincs.

Orbán Viktor torkig van azzal a helyzettel, "amikor Magyarországon a jegybankelnök, a miniszterelnök meg a pénzügyminiszter kimenti vagyonát az adózás elől off-shore cégekbe, majd ezután pénzhiányra hivatkozva, megszorításokkal sarcolja meg az embereket".

Simor András közölte: mindössze egyetlen külföldi bejegyzésű társaság, a Trevisol Management Services Ltd. elnevezésű cég az övé, ez viszont az Európai Unió egyik tagállamában bejegyzett, a helyi adójogszabályok alapján adót fizető (on-shore) cég. A jegybankelnök szerint a társaságnak Magyarországról semmilyen jövedelme, árbevétele nem származott, a társaság Magyarországról semmilyen átutalást nem kapott.

Mi is azzal a baj, ha valakinek van egy külföldi, ott is működő cége? Semmi.

A baj inkább azzal van, hogy a magyar politika új varázsszavává vált "off-shore" jelzőt gyakorlatilag bárkire rá lehet mondani, attól függetlenül, hogy igaz-e vagy nem. Merthogy "a nép" jelentős részének fogalma nincs róla, hogy mit jelent, csupán azt tudják, hogy az a gazdag embereknek van, akik meg nyilván csak köcsögök lehetnek, hiszen gazdagabbak, mint mi.

Simor cégeiről egyébként mindez már március 7-én kiderült-tisztázódott, de ez ugye a kampánylázban részletkérdés.

A nép az off és az on közt is csak a zseblámpán tud különbséget tenni, ugyanis gazdaságilag majdnem teljesen analfabéta. (Lásd Provident-ügy.)

Nem jó ezzel játszani, Viktor. Idővel visszaüt. És majd azt is el kellene dönteni egyszer, hogy az off-shore való az ördögtől vagy a 30 milliós értékhatárral kiszabott ingatlanadó.  Mert aki a kettőt egyszerre ellenzi, az a végén még skizofréniával ébred. Kár lenne.

Perelni a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, igen. Az kell csak ahhoz, hogy tökéletes legyen Pécs 2010 hírneve. Ritkán hallunk a pécsi szervezők különleges aktivitásáról, de amikor perelni kell, mert valaki báncsa őket, na, akkor azonnal. Tökéletes.

Meg is kímélnék mindenkit egy hárombekezdéses kirohanástól, milyen ember az, aki nem képes elviselni a kritikát, ezt úgyis mindannyian tudjuk. Azt is, hogy ennyi erővel az MKKP-t agyonperelhetné minimum az összes magyar párt és jelentősebb civil szervezet, néhány nagyobb autógyártóval és hipermarkettel összefogva, a hülye emberek millióiról nem is beszélve, de ez az egész eltörpül a pécsi szervezők legzseniálisabb mondata mellett. Az elmúlt évek EKF-ügyben szerzett tapasztalatai után legalábbis tényleg visz mindent, ahogy a pécsi önmenedzsment feje mély levegőt vesz, és felháborodottan kinyilatkoztatja:

"Megdöbbentő, hogy valaki időt, energiát és pénzt fektessen abba, hogy egy ilyet alkosson."

Bizony, kreatív embereknél ez már csak így szokás. Lehet, meg kellett volna próbálni Pécsett is, és akkor most talán nem egy egész ország röhögné ki őket.

A nyugati világnak van egy olyan különlegesen extrém perverziója, hogy korán kell kelni. Kényelmetlen, de túlélhető dolog - ez itt most mégsem egy későn kelő nyafogása. Na jó, az, de mégis érdekes lenne ráküldeni néhány közgazdászt a valóságra, számolják ki, mekkora kiesést okoz a nemzetgazdaságnak a sokáig alvók felzavarása hajnal tíz előtt.

Micsoda brutalitás lenne, ha rákényszerítenék mindenkire, hogy fennmaradjanak négy körülig? És nem pontosan ugyanez a hatos kelést ráerőszakolni bárkire? Mindig is tiszteltem a koránkelőket, jókora önuralom jele az, hogy erre képesek, de talán mégis jobban működik a szabad munkaidős rendszer.

Humán erőforrás, vagy mi a szösz. Akkor tudomásul kell venni, hogy létezik olyan, hogy bioritmus. És hogy vagyunk nem is egy páran, akik szívesen dolgozunk, és ha nagyon muszáj, felkelünk valahogy korán, de azt a pár órát, ami utána jön, nyugodtan tekinthetjük elvesztegetett időnek. Majd szépen este. De amikor a géphez mászok hétkor, muszáj aktívkodni, magam mellé nézek és rájövök, hogy ilyen állapotomban a ruhaszárító és a plüssteknős összeállva lazán levernének IQ-párbajban, akkor csak eszembe jut, hogy ezt így miért. Bezzeg hajnalban fogott volna az agyam, de aludtam, mert muszáj volt reggel ébredni.

A korán kelésnek amúgy egyetlen hatalmas előnye van: az első reggeli kávé, természetesen éhgyomorra, egy egész jó nap megalapozása. De nagyon semmi más. És nem véletlen, hogy hajnal háromkor kerül ki ez a post is. Külön üdvözlet mindenkinek, aki felébredés közben olvassa. Remélhetőleg legalább ők értik, miről akarok írni.

A rendőrök nem követtek el hibát, amikor két hete öngyilkos lett egy ember a tatabányai fogdában. Ezt mondta ki legalábbis a belső vizsgálat. Emelje a kezét, aki meglepődött.

"A minden részletre kiterjedő vizsgálat során olyan körülményt megállapítani nem lehetett, amely ok-okozati összefüggést mutatna a szolgálatot teljesítő állomány tevékenysége vagy mulasztása, valamint a fogva tartott által végrehajtott öngyilkosság között." Legfeljebb az érdekelne, akkor ki a hibás. Nyilvánvaló, hogy a rendőrök nem. Ők csak ott voltak, és nekik csak az a feladatuk, hogy őrizet alatt tartsanak bent mindenkit. Logikus, hogy ha ezután valaki öngyilkos lesz, az nem az ő felelősségük. De akkor kié? A portásé? A takarítőnőé? Bajnaié? Orbáné? A társadalomé?

Egyébként is, milyen fogda lehet az már, ahol az embernek van ideje felírnia a falra egy búcsúüzenetet és felakasztani magát, úgy, hogy azalatt senki nem néz arra. És az átlagpolgár csak elgondolkozik ilyenkor: ha három olyan fontos kör, mint a politikusok, a rendőrök és az orvosok, képesek kimosdatni egymást bármiből - tényleg bármiből -, és előszeretettel meg is teszik, amikor csak szükség van rá, akkor mi értelme van demokráciásdit játszani?

Az EP-képviselők java tervezi, hogy az online eszközöket is használni fogja. Szép mondat, nem? Annak a felmérésnek az összefoglalójából származik, ami strasbourgi nagyjaink nethasználati szokásait próbálta körüljárni.

A Fleishman-Hillard e vizsgálata szerint az EP-képviselők negyede nem használja a netet a választókkal való kapcsolattartásra, közel fele nem olvas blogokat minimum hetente, kétharmaduk pedig nem hallott még a twitterről. Egy amerikai erre azt mondaná: megdöbbentő. Európában csak vállrándítás jár érte.

Millióan leírták már, hogy mekkora öngól, ha egy politikus nem figyel oda a technikai haladásra, mert így milyen hátrányba kerül a kampánynál, de valahogy szinte mindenki elsiklott afelett, hogy pont ez egy lényegtelen, sokadlagos részletkérdése az egész bajnak. Nem tud jól kampányolni, hát istenem, az ő baja. Idegesítsék magukat ezen a saját kommunikációs tanácsadói. Nyilván nem elhanyagolható. Ahogy 2002-ben az SZDSZ kitalálta az SMS, 2006-ban az MSZP a blog bevonását a kampányba, és amilyen eredményt elértek vele, abból látszik, hogy miért létérdeke bármelyik pártnak foglalkozni a kommunikációs újításokkal. 2010 előtt ilyen újításról egyelőre nincs szó, pedig már tényleg borzasztó sablonos leírni, hogy a huszonéves értelmiség tévét gyakorlatilag már nem néz, újságot neten olvas, és a leendő első szavazók is több időt töltenek neten, mint tévé előtt.

Tudjuk, hogy Obama a Facebook első elnöke, és eközben itthon oda sikerült eljutni, hogy feltesznek az EP-jelöltekről videókat a youtube-ra. Ez 2006-ban kellett volna, ma már a minimális alap kéne, hogy legyen – vajon hányan írják be az ottani keresőbe, hogy Deutsch Tamás? De ez a párt dolga, ennél sokkal fontosabb problémákat jelez ez a felmérés. Hogy várjuk el egy politikustól, hogy innovatív legyen, ha egy ennyire fontos ügyben sem képes az lenni?

Teljes joggal kérhetjük a képviselőinktől, hogy legalább a saját szakterületükön tartsák a tempót a világ fejlődésével. Ez a tempó nagy és áldozatokat követel, legyen szó a politika bármelyik területéről. Akár mezőgazdasággal foglalkozzon az illető, akár szociális kérdésekkel, akár pénzügyekkel, akár bármi mással, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen minden pillanatban a legnaprakészebb és legmodernebb. Még pontosabban: nem engedhetjük meg neki. Ennél persze, sokkal kényelmesebb lenne azt a technikát vinni tovább, amit húsz-harminc-ötven éve megtanultak az egyetemen, de erre nyugodtan válaszolhatjuk, hogy bocs, ha a magánszférában dolgoznának, ugyanígy kéne fejlődni. Hangsúlyoznám: ez nem valamiféle értelmiségi műnyafogás, mert most olyan divatos az online kommunikáció. Hanem jelzés: megnézni, ki mennyit törődik mindezzel, tökéletes indikátora annak, mennyire törődik mással.

Feltéve, hogy egy politikusnak két fő célja van, hatalomra kerülni és a szakterületén belül jót alkotni, elvárható, hogy ebben a kettőben hozza ki magából a maximumot. Ha kell a szavazat, akkor tessék érte teperni – ennél fontosabb nem a mi, az ő számukra nincsen. És ha azt látjuk, hogy egy agrárszakember olyan kommunikációval próbál hatalomra jutni, amilyennel 1970-ben volt szokás, ugyan miért higgyük azt, hogy a szakpolitikában ennél modernebb?

itt az eredeti megjelenés

Szabó Lajos, a Pázmány Péter Kaotikus Egyetem kommunikáció-népboldogítás szakos hallgatója rettenetesen belelkesedett, amikor az európai parlamenti választáson véletlenül 100%-os mandátumarányt szerző liberálisok megvalósították a választási ígéretüket, és lehetővé tették, hogy minden uniós egyetemista egy félévet külföldi egyetemen tölthessen el. Ez aztán a szép világ - gondolta Lajos -, végre lehet ingyen nyaralni.

Az első kellemetlen meglepetés a harmadik kint töltött héten érte. Akkor tudta meg nem kis megdöbbenésére, hogy vannak tárgyai, amiknél be kell járni. Ez igencsak rosszul érintette, a hétfő délelőtt tízes kezdés például egyenesen szíven ütő erejű, de még mindig kevésbé rossz, mint hazamenni, úgyhogy morogva, de elkezdett órákra járni.

Ekkor érte a következő döbbenet: hogy az itthon magára szedett nyelvtudása semmit nem ér. Egyébként is aggasztotta már a gondolat, hogy hogy fogja megcsinálni a diplomához kellő nyelvvizsgát, de kint teljesen kétségbeesett. Rövid kínszenvedés után a hatodik hét tájékára eljutott odáig, hogy legalább értse, miről van szó - ekkor kellett szembesülni az elborzasztó ténnyel, hogy amit Magyarországon kommunikáció szaknak hívnak, az egy csöppet különbözik attól, amit nyugaton neveznek úgy. Korábban, még itthon a készíts riportot szabadon választható esemény kapcsán volt a legbrutálisabb feladata, amit az egyetemre kellett megcsinálnia, azzal is rettenetesen megszenvedett, de már ezt is visszasírta, annyira kegyetlen volt kint. Nagy nehezen valahogy aztán átevickélt a féléven, és boldogan tért haza, ahol még két év várt rá a békés semmittevésben, mielőtt abbahagyta az egyetemet, mert rájött, hogy nem képes megírni egy negyvenoldalas szakdolgozatot.

Félreértés ne essék: nem az alapötletet tartom rossznak. Csak el vagyunk tévedve a sorrendben. Előbb be kell zárni a normális felsőoktatásba nem illő, a munkaerőpiaci igényeket figyelmen kívül hagyó kamuegyetemeket és kamuszakokat, és utána lehet a megmaradt kevés, igazi leendő értelmiségit kiküldeni tanulni - mert ha valahol, a felsőoktatásban tényleg ne a mennyiség számítson, hanem a kőkemény minőség. Ha ez a létszámvágás megtörténik, akkor viszont tényleg az utóbbi évek legjobb ötleteinek egyike lesz a kint taníttatás.

Demokráciánk legigénytelenebb kampányának lehetünk szemtanúi 2009 tavaszán. Ez nem a legnagyobb pozitívum, ha az igényességet keresi az ember a politikában, de mégiscsak lehetőség, meg kell becsülni. Nézelődjünk!

A nagy esélyes Fidesz kormányellenes szavazatokra játszása teljesen érthető, nekik most nem az a legjobb, ha kész programot hirdetnek. És semmiképpen nem egy kampánystáb feladata ez. A semmit sem mondás egy ilyen helyzetben teljes mértékben érthető, de ettől függetlenül bűnronda stratégia. Ilyen is van, bárki odaképzeli magát kampányfőnöknek, el kell ismerni, hogy mást nem lehet csinálni. Viszont nem kéne, hogy a mondanivaló minimalizmusa kötelező érvénnyel jelentse a megjelenítés minimalizmusát is.

A komplett Fidesz-kampány újdonságértéke egész pontosan nulla. Előbb az A/001-es kommunikációs sablonjuk, „A kormány azonnal mondjon le!” rövidített verziója, amihez rendkívüli ötletességgel és minden bizonnyal hosszas stratégiaalkotó folyamat után hozzáillesztették az A/002-es, „Az egész ország velünk van” sablont, ami annyit jelent, hogy minden társadalmi és korcsoportból jövő embert bele kell sűríteni egy plakátba. Végül a jól megszokott módon előszedtek pár külföldi szlogent és lefordították magyarra. A 2002-es Black and Decker-féle „A jövő elkezdődött” után az „Igen, Magyarország képes a változásra” legalább már két Obama-szövegből lett összerakva. Ez persze, eredmény szempontjából nem feltétlenül baj, az utóbbi tíz évben egy saját kampányötletük volt, a 2006-os depressziókampány, buktak is vele.

A kreativitás az MSZP-nél sem aratott, az ő kampányuk egyszerűen vállalhatatlan. A negyven éve még elfogadható betűtípust nem tudom, miért találták ki – a célcsoportjuk fiatalkorában ez még tényleg gyakran használt volt, de nevetséges feltételezni egy idősebb emberről, hogy nem tűnt fel neki a fiatalkora óta eltelt pár évtized. Ami pedig az üzenetet illeti, az semmi összefüggésben nincs semmivel, amit a párt mondhatna, bár kicsit belegondolva: tulajdonképpen mivel kampányolhatna az MSZP?

Az SZDSZ kockáztat, és megpróbál a náciellenesség hullámán bejutni az EP-be. Most éppen azt sem tudjuk, egyáltalán van-e ilyen hullám. A megvalósítás közepes, a nagy kérdés az lesz, sikerül-e mobilizálni a most elképesztő arányban passzív liberálisokat (ha igen, akkor és csak akkor meglesz az 5 százalék), illetve hogy érdemes volt-e kihegyezni a kampányt a harmadik helyért folyó látványos küzdelemre, amikor nem nagy az esély a sikerre.

Az MDF a biztos semmivel próbálkozik. Kampányuknak egy érdekes eleme van: ha valaki meg tudja magyarázni, mit jelképez Habsburg György mellett egy csomó ember, aki megfogja a saját kezét, az megérdemel egy piros pontot. Ami a parlamenten kívülieket illeti: nem nagy extra a Jobbik kampánya sem, ők az időzítésben és az aktivitásban nagyon jók, de közben Morvairól képtelenek voltak egyetlen előnyös képet  készíteni. Majd legközelebb, sajnos lesz idejük próbálkozni. Az LMP/HP csapata lelkes amatőrökből áll, pár olyan plakátot készítettek, amit bárki meg tud szerkeszteni és kinyomtatni otthon. Az MCF és a Munkáspárt pedig még csak ennyit sem csinált. Milyen szomorú lehet most MCF-es vagy munkáspárti kampánystábnak lenni.

itt az eredeti megjelenés, ígérem, most már írok lassan csak a Gulyásra is valamit, hogy végre levegőt is kapok két vizsga közt