És most beszélgessünk a médiáról.

A médiáról, ami hírt adott arról a borzalomról, amit mellesleg saját szemeimmel is láthattam szombat éjjel - szerencsére nem bentről, csak a közelből átrohanva ismerőst keresni, mikor hallottuk, mi történt. Nem igazán kívánom másoknak ezt az érzést.

És a média csúnyán lebőgött. Nos igen, azt elég alaposan kitárgyalták már, hogy a közösségi miért, bár amellett is voltak nagyon jó érvek, hogy valójában miért is nem. A közösségi vagy a hagyományos a jobb kérdést viszont nem volna érdemes ennyi alapján megválaszolni, mert mindkettő borzalmas volt. Igen, függetlenül attól, hogy a másik is. Attól, hogy a lengyel foci rossz, szerintem még nyugodtan le szabad írni, hogy a magyar is az.

Valahogy mintha a facebookon és a hírszerkesztőségekben egyaránt elfelejtenék: attól, hogy valaki mond valamit, az még nem biztos, hogy úgy van. Kiírhatom én fb-re, twitterre, akár még ide is, hogy láttam embereket kirohanni véres késsel a lábukban, harminc másodpercem nem lenne az egész, és bárki átvenné - és bárki el is hinné, hogy az így is történt! Nem, nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy az infókat meg kell erősíteni, mert anélkül az csak értesülés. És ebben csak első ránézésre a mainstream média tudósítói és szerkesztői a hibásak; nem akarom mosdatni őket, köztük is vannak azok. De azok sem ártatlan báránykák, hanem nagyon csúnyán megvezetett emberek, akik olvasnak neten egy sokadkézből származó kiírást, és minden fenntartás nélkül elhiszik. Ha pedig ezután igaz hírként tovább is adják, akkor bizony az ő butaságuk is sáros az egész ügyben. Kritikai hajlam. Ez az, ami hiányzik itt nagyon sokakból.

Egyébként pedig, ami az egész tömeghisztériát és az utóéletét illeti: a tragédia már a maga puszta valójában is eléggé borzalmas. Mindenképp muszáj, hogy kitalált extra elemekkel még borzalmasabbá tegyük?

Rosszul érzem magam. Zsarolható vagyok, és most zsaroltak. És kénytelen voltam engedni. Megtörtént: nemrég írtam alá egy adópapírt, amiben többek közt kijelentettem, hogy februártól átmegyek az állami nyugdíjrendszerbe.

(Update: miután pár kedves kritikus kommentelő felfigyelt az egetrengető tényre, hogy erről elvileg külön senkinek nem kell nyilatkoznia, jelezném nekik: igazuk van, ez a papír nem az a papír, teljesen más ügy kapcsán kellett jeleznem sok más adat közt, manyupos vagyok-e vagy sem. Nyugi, nem az elvakult kormányellenes blogger vagdalkozását olvassátok.)

Azaz dehogy voltam kénytelen engedni. Ó, nem, felajánlották nekem a lehetőséget, hogy maradjak az eddig évi közel harminc százalék hozamot termelő magánpénztáramnál. Igaz, azzal elvesztettem volna a havi befizetéseim jókora részét a kormánynak hála, meg azt sem tudhatom, hogy próbálják a maradékokat tönkretenni a következő három évben, de ha úgy nézzük, a lehetőség fel volt ajánlva. Mindent meggondoltam, mindent átszámoltam. És úgy tűnik, a zsarolást elfogadni az egyszerűbb út. Még úgy is, hogy ezzel nem keveset elvesztek az eddigi befizetéseimből, a mostani és később megszerzendő pénzem odaadják másoknak, és csak egy halvány ígéretet kapok, hogy 2050 körül, ha nekem lesz szükségem rá, majd az akkori kormány gondoskodik rólam. Igen, a döntés az enyém volt.

Ez van. Ahhoz már hozzászoktam, hogy a kormány azt a pénzt, ami hivatalosan tőlem vagy a munkahelyemről jön, de soha nem láttam, nekem nem tetsző dolgokra költi el. De az, hogy azt a pénzem, ami fixen, egy saját számlán követhetően, kvázi kézzel foghatóan egyszer már az enyém volt, elvegyék, na, az azért új élmény. Nem vagyok hálás érte.

Ilyen megalázva érezheti magát, aki előtt a sötét utcán megvillantják a kést, és saját kezével adja oda a pénzt a rablónak.

"Ne rejtsük véka alá, hogy vannak, akik életmódszerűen űzik a rágalmazást" - virít Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár nyilatkozata a Magyar Hírlap címlapján. Mert meg kell magyarázni, mitől ilyen ellenséges velük a sajtó. És az ember, aki kritizálta eleget a szoci kormányokat, kritizálja bőven a Fideszt, és most teljes joggal érzi magát alaptalanul megvádolva, ilyenkor csak elgondolkozik.

Vajon az államtitkár csak a Magyar Hírlap olvasóit akarja győzködni, hogy Felleginek nem volt igaza, és szó sincs elbaszásról? Vagy tényleg komolyan gondolja azt az őrültséget, hogy itthon és külföldön is tömegével élnek olyan újságírók, akiknek hobbijuk az, hogy alázzák a magyar kormányt? Oké, hogy a bal- és a liberális oldalon is vannak nemnormális arcok, de ő most tényleg azt képzeli, hogy az igazság leírása, némi saját véleménnyel megspékelve valami hadjáratszerű rágalomösztönnek tudható be?

És abba nagyon csúnya belegondolni, hogy valószínűleg igen. Aki Bayer Zsolton nőtt fel, az tényleg elhiszi, hogy minden újságírót a gyűlölet mozgat. Nehéz lehet kiszakadni ebből a világszemléletből, ha az ember beleragad. Nem érteni, hogy az ember nem csak azért írhat akármelyik kormányról akár jót, akár rosszat, mert ahhoz neki érdeke fűződik, hanem mert az igazság és a saját vélemény alapvetően nagyon jó dolog. Aki pedig - különösen ha szakmai szinten foglalkozik a kommunikációval - ezt már elfelejtette, az már nem is nevetséges. Az már sajnálatra szorul.

Még a kampány alatt írtam arról, mennyire borzalmasan képtelen a Fidesz-kommunikáció a hirtelen meglepő helyzetek gyors és hatékony lereagálására. Az akkori megállapítás kormányon sokszorosára felerősödve él tovább. Mert ami itt az elmúlt hetekben történik a médiatörvény irgalmatlan nemzetközi kritikája kapcsán, az pontosan ennek a lehető legdurvább következménye.

Nincs felelős, ők annyit mondanak, szokatlan helyzet volt. Igen, ezt hívják úgy, hogy kommunikáció. Reagálni a szokatlan helyzetekre, ez annak a szakmának az egyik legnagyobb szépsége. És naná, egyben a legnagyobb kihívása is, de aki nem bírja ezt, az menjen autószerelőnek.

Megint ugyanaz történik, amit már sokszor láthattunk, csak most minden eddiginél súlyosabb kiadásban. Elterveznek valamit, hogy ők most úgy fognak kommunikálni, aztán a világ nem arra megy, amerre ők. És ezzel a helyzettel képtelenek mit kezdeni. Ezért jönnek elő az itthon jól bejáratott szlogenek. A luxemburgi külügyminiszter csak egy szocialista, a média meg átveszi a hazai baloldal félelmeit. Meg persze sértettségből csinálják csak a nyugatiak, amit, és egyébként is, csak nem tudnak mit kezdeni a kétharmad tényével. Ez itthon megy. De most, amikor már két kontinens kultúrállamai pofozzák a magyar kormányt, akkor sem látják be, hogy ez nem ugyanaz a nagyságrend.

Úgyhogy a Fidesz-vezérkar következő belső megbeszélésein tessék szépen nagybetűkkel felírni egy táblára a felcsúti lankákon: a kommunikáció olyan, mint a vadnyugat. Aki nem tud gyorsan reagálni, az halott ember. Kétharmad ide vagy oda.

Ugyan rossz nyelvek szerint Schmitt Pál csupán versenyezni akar Szalai Annamáriával, hogy kinek a nevére ad ki több találatot a Google a ciklusuk befejeztével, valódi gondolkodó ember számára már első ránézésre is világos, hogy nem erről van szó, Schmitt Pálnak már megint igaza van. Ez egyébként teljesen természetes, Schmitt Pálnak mindig igaza van, de az őt érő csomó becstelen rágalom miatt most külön el kell magyarázni, miért is jó az Magyarországnak, ha az elnök előbb egy olyan újévi köszöntőt ír, amivel egy magyarérettségin biztos nem menne át, majd egy olyan bocsánatkérő helyreigazítást, amivel szintén nem. Nem logikus?

Egyrészt olyan nagy baj is ez? Gondoljunk csak bele! A Földön kétszázhárom ország van, ebből kétszázkettőnek az államfője még csak megközelítőleg sem tud olyan jól magyarul, mint Schmitt Pál! Megközelítőleg sem! Igenis kicsinyesség a részletkérdésekben elveszni, és nem örülni annak, hogy ha Schmitt külföldi lenne, csont nélkül meg tudná szerezni a magyar nyelvvizsga szóbeli részét, és csak az írásbelin bukna meg. Hát mi ehhez képest egy II. Erzsébet vagy egy Obama? Belepusztulnának a nyelvtanunk kínjaiba, mielőtt annyit tudnának mondani, hogy Szijjártó!

Aztán. Schmitt a beiktatásakor megígérte, hogy mindent el fog követni, hogy minden magyar sokat foglalkozzon a nyelvműveléssel. Tessék, megtörtént. Ugyan hogyan máshogy eshetne meg, hogy aki csak kicsit is törődik a nettel, azok egytől egyig néhány pofonegyszerű (már aki számára az...) helyesírási kérdéssel legyenek elfoglalva?

Vagy nézzünk még mélyebbre. Az alkotmányban is benne van, hogy az elnök megtestesíti a nemzet egységét, még ha az az alkotmány éppen sztálinista is szerintük, na de mindegy. Szóval mi más kéne még a nemzet egységéhez? A teljes magyarság egységesen azon röhög, ahogy az elnökünk bohócot csinál magából, el lehet képzelni akármi mást, ami egy kiadós közös hahotánál jobban egységbe kovácsolja ezt a történelemtől annyiszor megsebzett lelkű nemzetet? Szerintem nem.

És a legfontosabbról akkor még nem is volt szó. A Fidesz a hatalomra kerülése előtt gyakran hangoztatta, hogy őket csak rosszindulatból mossák össze a szélsőjobbal, valójában szó sem lesz itt radikáliskodásról, nem élnek meg Magyarországon a nácik. Hát bebizonyították. Azt legalábbis, hogy a nyelvtannáciknak semmi helye nincs az elnöki hivatalnak még csak a közelében sem, mindenképp. Úgyhogy legyünk hálásak nekik.

(Mellesleg ez volt a médiatörvény megjelenése utáni első post. Így jó volt, Annamária?)

Hát eljött idén is az év vége, a nagy bulik előtt a Gulyásdemokrácia pedig 2008 és 2009 után harmadszor is zenét küld az év legeslegpolitikusainak. Egyébként is különleges szilveszter lesz az idei, hiszen 2011 lesz az első történelmi év, amikor éjfél után néhány perccel személyesen a Nemzet Világító Fényoszlopa, Schmitt Pál fogja szóval tartani a két hányás közt fetrengő nagybetűs Magyarságot, ezt remélem, mindenki legalább annyira várja már, mint Pálffy István, hogy egyszer véletlen bezárják a borospincébe. Hosszú és kemény évünk volt, de egyben aranyos is, például most már sikerült elérni, hogy ne egy kis elfelejtett országocska legyünk Európa szélén, hanem ha külföldön meghallják a Hungary nevet, egy emberként kezd el röhögni rajtunk a kontinens, de például volt egy forradalmunk is, amiről csak utólag szereztünk tudomást, a legfőbb célkitűzés pedig változatlanul tartva van, a négyes metrón az első jegyért euróval fogunk fizetni. Szóval zenéljünk.

Az első köszöntött pedig ki más is lehetne, mint 2010 Selmeczi Gabriellát is kenterbe alázó nagyasszonya, Szalai Annamária. Az igényes erotikus kiadvány már a múlté, immár rend és fegyelem uralkodik a médiában. Sajnos azonban a Tilos Rádió hallgatása közben elsikkadt egy Ice-T-nél sokkal, de sokkal borzalmasabb darab, és bár tényleg élmény elképzelni, ahogy a Médiatanács dolgozói éppen diktálják a titkárnőnek, hogy aszongya, Marika, te csak egy rakás baszógép vagy, aki a prostikból él, most ezt a német szennyet ajánlanám azonnali cenzúrára. Mi kell még? Vér, gyilkosság, koncepciós per, erőszak, ráadásul mindez főszerepben egy olyan emberrel, akit bizonyíthatóan már a születésekor sem az apja nevelt, szóval ennyit az egészséges családmodellről. Undorító mocsok, még jó, hogy külföldi, úgyhogy most már kevesebbet játszhatja a Bartók Rádió. A színtiszta brutalitás: Johann Sebastian Bach - János-passió

Folytassuk az év negatív hősével, íme Hagyó Miklós. Az ő igencsak nagyra nőtt, bár egyre zsugorodó személyében az ország egyik, ha nem a legmegbízhatóbb politikusát tisztelhetjük, például már most teljes bizonyossággal tudhatja róla mindenki, hol fog idén szilveszterezni. Neki egyébként a most következő számot a Nokia is küldi, kevés magánember csinált eddig nekik puszta önszorgalomból ekkora publicitást. A zenét sajnos egy borzalmas szójátékkal sikerült kiválasztani, de ebben a négy szótagban benne van mindkét elem, amiről idén legszebb éjszakáin álmodott, és egyébként is gyanítható, hogy a cellatársai néhány újévi játszadozása ennél azért jobban fogja zavarni a következő boldogságos órákban. Dream Theater - Metropolis

Orbán Viktor. Hát igen, egyértelműen az év embere. Ezúttal azonban elsősorban nem az újbóli megválasztásért jár neki a dal, hanem a magyar nyelv megműveléséért járó Schmitt Pál - Kontrát Nóra különdíj megszerzése mellé. Hiszen mennyivel szegényebb lenne népünk ezeréves kultúrája, ha nem lennének benne olyan betűszavak, mint NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) vagy NENYI (Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata), netán AVH (khm, ugye nem gondol senki rosszra, Alkotmányvédelmi Hivatal). Érthetetlen azonban, miért nem rövidítik a magyarsággal szintén általa megismertetett Forradalom A Szavazófülkékben terminust, pedig tényleg ezzel lehetne legpontosabban összefoglalni Űberorbán Űberviktor eddigi kormányzásának lényegét. A dalszöveg szinte pontosan passzol rá, nem is kérdés, mi a zene. The Beatles - Revolution

Lázár János a következő a sorban, a vásárhelyi pitbull, aki idén valószínűleg megnyerte a Ki tud méretesebb hülyét csinálni magából Orbán Viktor kedvéért? versenyt. Ráadásul az Alkotmánybíróság nagy barátja, akinél többet még soha senki nem tett azért, hogy a szegény bírák nehogy túlhajszolják magukat a munkában, és aki még azt is képes volt röhögőgörcs nélkül elmagyarázni, hogy a médiatörvény európai mintát követ, abban a szerencsés helyzetben van, hogy névre szólóan lehet neki számot küldeni. Bizonyám, ez egy ilyen szép világ. Egyben egy egész hasznosnak bizonyuló jótanács arra, mivel kéne foglalkoznia a közeli jövőben képviselősködés helyett. Nick Cave and the Bad Seeds - Dig, Lazarus, Dig!!!

S legvégül az idei év abszolút győztese, Szijjártó Péter. Ugyan látszólag mintha háttérbe szorult volna, valójában messze felülmúlta önmagát, hiszen áprilisban rekordgyorsasággal megtanulta, hogy nem szabad a kormány lemondását követelni, és csak egyszer döntötte be majdnem a forintot, vagyis tényleg fejlődik. Zene azonban nem ezért jár neki, hanem azért, mert én egy végtelenül jószívű ember vagyok, és nem vagyok képes segítségnyújtás nélkül nézni mások kegyetlen szenvedését. Pedig nem lehet nem észrevenni azt a reménytelen szerelmet, amit Orbán felé sugárzik Péterünk tekintetében. Ő az, akinek a kedvéért minden hülyeséget elmond egy ország előtt, akinek egy kisujjmozdulatáért boldogan csinál bohócot magából egész Európa előtt, és aki kívánságára, ha kérné, talán még a német nyelvvizsgát is megszerezné. Úgyhogy kap egy tippet, ha ezt elénekli Viktornak, akkor utána már szavak nélkül is menni fog a nehéz vallomás, és a nemzet első embere számára is kiderül, hogy a pulóver mögött érző szív dobog. Iggy Pop - I Wanna Be Your Dog

Nagyon boldog 2011-et mindenkinek!

Orbán Viktor alacsony, aminek Magyarország hasznát vehetné: ha valaki, hát ő megtanulhatta volna áltsuliban, hogy nagyobba belekötni más támogatása nélkül öngyilkos hülyeség. Mégis úgy tűnik, nem maradtak emlékei gyerekkorából.

Európa hülyegyereke lettünk. A szánnivaló, sajnálatra méltó, de azért kellőképp undorító vidéki ország, aminek a jelenlétét puszta jófejségből eltűri a többi nyugati állam, de megszagolni azért ne kelljen. A távoli, érthetetlen, viszolygással figyelt Balkán. Köszönjük az illetékeseknek.

Akiknek viszont, úgy néz ki legalábbis, mindez idáig nem tűnt fel. Itt gyönyörűszépen meg lett magyarázva, hogy a külföldi hírügynökségek tévednek, hogy szegény Merkelt megvezették, és amikor a félrefordítás sem működik, akkor marad a végső érv: hogy a magyar baloldal uszította rá a nyugati médiát az ártatlan, szűzies tisztaságú kormányunkra.

És nem? Tényleg nem vették észre, hogy nem a magyar ellenzék ordibál, hanem ők maguk csináltak hülyét az egész országból? Mi vagyunk az új Románia, és a kormány még büszke is erre. Ennyire ne működne az önkontroll? Rendben, hogy a Fideszből hosszú évek munkájával kiiktattak minden lehetséges belső kritikai hangot, de vajon amikor Orbán leszegénymerkelezi a kancellárasszonyt, akkor tényleg nem gondol bele, hogy szegény Merkel mekkora pofont képes adni neki, ha megharagszik? Szijjártót már megalázták Németországból, és nincs még vége a történetnek.

Csak azt már közösen fogjuk megszívni.

Történelmi szavak hangzottak el Lázár János szájából ma napirend előtt. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis az év és a kormány eddigi munkájának értékelésében többek közt a következőket mondta:

A legfontosabb ígéretünket, hogy húsz év után nem fogjuk becsapni a választóinkat, teljesíteni fogjuk.

Aha! Tehát 1998 és 2002 közt az első Orbán-kormány becsapta a választóit?

Lázár János szerint legalábbis biztosan. Őszintén remélem, ha ezek után bárki leírja vagy kimondja, hogy Orbánék becsapták a választóikat, azzal Szalai Annamáriának sem lesz semmi baja. Vagy ha igen, majd hivatkozunk Lázárra.

Mondjuk én tudtam mindig is.