Dávid Ibolya nem buta, a tanácsadói pedig még kevésbé azok. Érdekes lehet most az MDF környékén dolgozni, izgalmas a kísérlet, képes lehet-e egy párt teljesen lecserélni a tagságát.

Az Ember, Aki Túl Komolyan Veszi Magát, régóta lelkes közszereplő. Számára a huszonegyedik század maga az áldás: régen csak a szűk baráti körben és talán pár újság olvasóilevél-rovatában élhette ki magát, de néhány éve találkozott a webkettővel, és most lubickol az élvezetekben.

Az Embert, Aki Túl Komolyan Veszi Magát, elsőként onnan lehet felismerni, hogy csakis egy dologgal képes foglalkozni. A való életben ez már elégséges feltétel is a helyes besoroláshoz, tehát ha valakinek mondjuk az Airbus katasztrófájáról is az jut eszébe, hogy valószínűleg az ufók rabolták el, akkor sejteni lehet, hogy ott valami gond van. Az online térben már messze nem ennyire tiszta a helyzet, nyilván egy tematikus blog vezetésétől még senki nem nevezhető beszűkült tudatú idiótának, de nem kell megijedni, attól még kiszúrható, ki tényleg az.

A virtualitásban mozgó EATKVM persze szintén egytémájúságával és mérhetetlen aktivitásával mutatja meg magát: a napi két-három post mellett szinte folyamatos jelleggel követi a kommentlistát, vitatkozik, veszekszik, és győz, legalábbis saját meglátása szerint. Különösen akkor, ha politikáról van szó, meggyőződése természetesen, hogy minden vita háború, és borzasztó jól esik neki, hogy már megint igaza volt. Szinte percnyi pontossággal követi az összes olyan oldalt is, amit nem szeret, és lelkesen írja meg, hogy már megint milyen rossz minden, ami oda kikerült. A politikában az ilyen ember jellemzően jobboldali, ami nem meglepő, miután kedvenc pártjuk 2002 (mások esetében inkább 1945) tavasza óta nem volt kormányon, érthető, hogy ők a frusztráltabbak, de persze a jönnek a nácik 24/7 típusú emberből is sok lehet egy idő után.

Az EATKVM legsúlyosabb esetei a politikában keresendők, szent meggyőződésük, hogy nekik küldetésük van, hiszik és vallják, hogy kedvenc egyetlen témájuknál fontosabb nincs, aki másról ír, az vagy gonosz, vagy buta. Egyáltalán nem veszélyes, annál rosszabb látvány A Blog, Amit A Szerzője Túl Komolyan Vesz. Ennek legszomorúbb példája a Megint Állunk Vazze, ami az indulásakor lazán a legjobb magyar blog volt, most meg két részre szakadva, és mindkét fele lelkesen hiszi, hogy ők valamiféle civil nyomásgyakorló eszköz, amitől majd jobb lesz, ahelyett, hogy simán gyűjtenék a hülye sztorikat, mert így biztos komoly, csak éppen olvashatatlan.

És persze fórumozók: mindig, mindenhol ott vannak, mindig, mindent jobban tudnak. Saját személyes kedvenceim azon a fociszurkolók, akik a nagyobb sportfórumokon minden csapat drukkereinek topikjait pásztázzák. Ezt onnan lehet tudni, hogy amint szóba kerül saját csapatuk máshol, azonnal ott vannak és elmondják, hogy mi miért van nem úgy. Meccsen még nem gyakran jártak, de szájkaratéban verhetetlenek, és azt hiszik, hogy ettől vannak akkora szurkolók, mint akik a világ végére is elutaznának. Külön látvány a gyorsan felkapaszkodott csapat szurkolója, például mostanában minimum kétezer győri merne megesküdni, hogy három éve ott volt a kétszázötven állandó meccsre járó közt, de akárki más jönne gyorsan fel, ugyanezt látnánk. Mert ugyebár ezek fontos dolgok. És egyébként is: miért ne? Végülis hülyének lenni tényleg állampolgári jog - csak éppen akkor hülyének nézni másokat is valami olyasmi.

Szijjártó Péternek egy álma vált valóra azzal, hogy Orbán Viktor mellett dolgozhat. Legalábbis saját elmondása szerint. Innen is szeretnék Szijjártónak külön köszönetet mondani: igen, igazam volt, amikor azt állítottam, hogy nem a szájába adják a Fidesz legelképesztőbb baromságait, hanem ő tényleg csak ennyire alkalmas.

Ugye az embernek normális esetben vannak álmai, hol szeretne tartani harmincas évei elején. Teljesen természetes dolog ez. A legtöbben valami olyasmiket szeretnénk, mint család, gyerekek, egy jó állás, ahol az embernek lehetősége van kibontakoztatni önmagát, ha van rá mód, akkor egy olyan fizetéssel, ami egy normális egzisztencia fenntartására elég, és hasonlók. Az, hogy Orbán Viktor mellett lehessen dolgozni, sokminden, de biztosan nem az a tipikus egészséges fiatalkori álom.

Június 16. a legújabb kori magyar történelem nagy napja. Minden ott van benne, ami egy ünnepet ünneppé tesz. Gyász 1958-ból, büszke emlékezés és korszakváltás 1989-ből, végül majdnem napra pontosan csak, de öröm 1991-ből. Épp ezért az egyik legtökéletesebb döntés volt az elmúlt két évtizedből, hogy nem nyilvánították nemzeti ünneppé.

Sokan azzal vádolják a Jobbikot - és én is részben így gondolom -, hogy komplex kérdésekre túlságosan leegyszerűsített válaszokat ad. A médiaszínvonal csökkenését például egyáltalán nem lehet a tévészékházak felgyújtásával orvosolni (már csak azért sem, mert ettől még nem változna a színvonal), és a bűnözésre sincs feltétlen azonnali visszaszorító erejű hatással a halálbüntetés újbóli bevezetése (illetve, ha van is, ez ennél összetettebb kérdés).

Rengeteg olyan kérdés van tehát, amelyre nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes egy igennel vagy nemmel válaszolni. Ezzel együtt vannak olyan aktuális, társadalmi szinten is megjelenő élethelyzetek, melyeket egy politikai stratégia és egy választási kampány tervezésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A Maslow-féle szükségletpiramis

 A motivációelméletből ismert Maslow-piramissal elég egyszerűen megérthető a 14,77%-nyi Jobbik-voksoló jelentős részének motivációja. A piramis legalsó szintjén az alapvető élettani szükségletek vannak, majd a piramis csúcsa felé haladva egyre magasabb rendű célokat láthatunk.

Maslow szerint a piramis különböző szintjein található szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alattuk lévők jelentős részben kielégítettek. Itt hívnám fel a figyelmet rá: még a szeretet és az összetartozás is a biztonságon fölül van.

Gazdaságilag válságos helyzetben, amikor néhány kiemelten kezelt eset miatt a személyes biztonságérzetünk is némileg torzul (gondoljunk csak bele az utóbbi hónapokba: Cozma-gyilkosság, csepeli kettősgyilkosság, a nagy társadalmi figyelmmel kísért Szögi-gyilkosság tárgyalása, stb.), politikailag kifejezetten butaság a harmadik szintre építeni. Butaság, hiszen az első és a második szintet sokan nem érzik biztosnak, így teljesen világos, hogy egy jó (= hatásos) kampány csak e két szint valamelyikére épülhet. Mert a harmadik szintű szükségletek a társadalom egy jelentős részében jelenleg fel sem merülnek. Nem érdekli őket a harmadik szinten lévő kirekesztés-összetartás-befogadás tengely, mert gyenge a biztonságérzetük. (Többek között ezért is volt szükségképpen sikertelen az SZDSZ erre játszó kampánya.)

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy el kellene (kellett volna) mennie minden pártnak az egyszerűbb válaszok felé, de azt mindenképpen: figyelembe kellett volna venniük, hogy nem szabad a szeretet jelszavával fellépni, mert a társadalom jelentős részét jelenleg elsősorban nem az egyenjogúság és a kisebbségek jogai foglakoztatják. Még az is lehet, hogy most éppen a kisebbségeket sem.

Ezer euró letéti díjért nyilatkozik csak Vona Gábor az "ellenséges sajtónak". Állítólag, mert ők tagadják, a Neue Zürcher Zeitung meg állítja, bár nehezen elképzelhető, miért lenne érdeke egy ennyire neves újságnak könnyen kideríthető valótlanságokat írni egy számukra totálisan irreleváns közép-európai kis pártról. Szóval ha igaz, ez legyen Vona baja, alapvetően nem valószínű, hogy vörösre zokogott szemű szerkesztők százai kezdenék keresni a legközelebbi kötelet világszerte, ha éppen nem tudnak leközölni egy eredeti jobbikos interjút.

Sőt, még csak nem is eredeti a gondolat, szegény Kerényi már kitalálta, igaz, ő magasabb árfolyamon dolgozott volna, és azt akkor sem adta volna vissza, ha tetszik neki az interjú. Nem is ez az érdekes az egészben.

A tegnap második legnagyobb vesztesei a magyar közvélemény-kutató cégek. Úgy is mondhatnánk, hogy pártpreferencia terén évek óta sikerül tökéletes baromságokat tippelgetniük. A 2002-es, viszonylag váratlan Fidesz-vereség óta gyakorlatilag minden olyan vasárnap fekete vasárnap volt nekik, amelyiken a többi ember pártok neve fölé ikszelgetett.

Ahogy a közvélemény-kutatók utolsó eredményeit összefoglaló táblázatból is látszik, szép nagy hülyeségeket jósoltak ismét. Nem arról beszélek, hogy senki sem találta el pontosan a végső mandátumokat - hiszen ezt nem is várjuk, sőt gyanús is lenne, ha valaki rendre százalékra pontosan mindent eltalálna.

De a Jobbik és az MDF eredményeit jelentősen sikerült ismét félrebecsülni. Az MDF-et ismét, a Jobbikot pedig most először, de most nagyon. A Gallup, a Medián és a Tárki ezzel párhuzamosan bőven felülmérték a Fideszt.

Ne felejtsük: 22 mandátumról van szó. Ennyinél kettőt, netán hármat - ráadásul 3 helyett 0 mandátumot jósolva - tévedni már nem kis dolog.

Jövőre bárki - és főleg bármely párt kampányvezérlője - elolvassa majd a Gallup, Marketing Centrum, Medián, Századvéd-Forsense és Tárki kifejezéseket tartalmazó politikai híreket?

Vagy teljesen leértékelődik a szakma, vagy néhány éven belül ezen a téren is beindulnak a kisebbek: jön a Nézőpont, a Publicus és a Republikon?

Nos, megvan a végeredmény.

Fidesz - 14 mandátum

Egyértelmű győzelem, a legutolsó akadály is elhárult az országgyűlési választások megnyerése előtt. Jól gyűjtötték be a kormányellenes protestszavazatokat, sikeres volt a mozgósítás, jelen pillanatban még arra is megvan az esély, hogy hosszú távon a pártrendszer domináns pártjává tegyék magukat, bár ez nagyban fog múlni a kormányzati teljesítményen és az MSZP-SZDSZ páros összeomlásán. Egy tény van, ami miatt mégsem lehet száz százalékig felhőtlen az örömük: az egy a tábor, egy a zászló elv ezen az estén végleg megbukott. Nem volt látványos bukás, mert elhomályosítja a győzelem - de az, hogy a Jobbik a magyarországi szélsőjobboldal történetének Szálasi mögötti második legjobb eredményét érte el, az MDF pedig már harmadszor került 5% fölé a Fidesz minden igyekezete ellenére, azt jelzi: nem egy véletlen eredmény miatt, hanem középtávon nem lehet egypárti jobboldallal számolni.

MSZP - 4 mandátum

Történelmi vereség, óriási kérdés, elkapja-e őket a pánik. Hogy erős-e az önkormányzatok lobbija ahhoz, hogy kicsikarjanak egy előrehozott választást, azt nem lehet megjósolni, az azonban tény, hogy minimum egy időre középpárttá váltak. A fő feladat innen az, hogy majd a Fidesz kormányzása alatt ők, és ne a Jobbik vagy az MDF szerezzék meg a vezetést az ellenzék élén.

Jobbik - 3 mandátum

Bár muszáj számolni azzal, hogy az ő szavazóik a legfegyelmezettebbek és nem feltétlen várható egy ilyen eredmény az önkormányzati választáson, a nap győztesének tekinthetők. Ha az MSZP összeomlik, a következő pár évben akár a legnépszerűbb ellenzéki párttá is válhatnak, az pedig mától alapvetés, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a szélsőjobbot.

MDF - 1 mandátum

Átmentek a betonfalon, 2004 és 2006 után harmadszor is. Az új kapitalista párt? Egyelőre nem tudni. De ha sikerül elérniük, hogy a két szocialista párt ellenében határozzák meg magukat, a lassan idejétmúlttá váló ideológiai alapú bal-jobb felosztáson túllépve, akár újra meg is erősödhetnek.

LMP/HP - 2,6%

Minden azon múlik, sikerként értékelik-e az eredményüket majd, vagy bukásnak, hogy nem jutottak be. Ha kitart a lendület, átvehetik az SZDSZ helyét a liberális oldalon, ha nem, akkor ők is csak egy maradnak a Centrumhoz hasonló elhalt kezdeményezések között.

SZDSZ - 2,16%

Több, mint súlyos vereség. Ha innen sikerül megcsinálni 2010-et, az csoda, de hogy egyben marad a párt, talán már az sem a legvalószínűbb forgatókönyv. Az egyetlen út az életben maradáshoz a kapitalista-szocialista ellentét kiélezése, ahol aztán a kapitalista oldalon lehet nagyokat meccselni az MDF-fel vagy együtt próbálkozni velük.

Munkáspárt - 0,96%

Mindenki szerencséjére továbbra is semmi.

MCF - 0,47%

Szintén semmi. Újra sikerült bemutatni, mennyire nincs szüksége a cigányságnak önálló képviseletre.